Egy milliárdnyi bevételre szeretne szert tenni a kormányzat az eladásokból. A lenti link mögött az érintett ingatlanok teljes listáját elérhetik, pontos címmel, az ingatlan állapotával és a szobák számával. A pályázatok januárban látnak napvilágot.

Folytatódik tehát az a tendencia, melynek során állami és önkormányzati vagyon megy át magánkézbe (tegyük hozzá, az üzemeltetés és fenntartás problémáival együtt)! Mindez akár normális folyamatnak is tekinthető lenne, amennyiben nem adóztatták meg az üdülési csekket, de sajnos ez nem így van!

clipped from kapos.hu
Egymilliárd forintot is spórolhat évente, ha átadja a szállodák és üdülők üzemeltetési jogát a Miniszterel
nöki Hivatal.
A balatonföldvári önkormányzat korábban már jelezte, hogy két állami üdülő évek
óta elhanyagolt állapotban üresen áll. Az egyik a Korányi kastély a másik pedig a Széchenyi villa. Ezek mindegyike eladó a napvilágra került lista szerint.

Egy 2007-es értékbecslés szerint a Korányi kastély értéke 130 millió, a Széchenyi villáé 99 millió forint volt.
Igali Üdülő
Siófoki Üdülő
Siófok Kemping
Korányi Kastély
Széchenyi Villa
Üdülőszálló Széplak 2
Üdülőszálló Széplak 1
Balatonlellei Üdülő
Balatonlellei Üdülő
Borostyán Panzió
Zamárdi Üdülő
Szolgálati pihenő
Szolgálati pihenő
Üdülőszálló Balatonlelle A (Tóparti)
Üdülőszálló Balatonlelle B (Vadkacsa)
Üdülőszálló Boglár
Öböl Üdülő
blog it

Tags: , ,

Bár az elmúlt évre vonatkozóan csak 3/4 éves adatok állnak rendelkezésre, elmondható, hogy a Balaton - más magyar turisztikai régiókhoz viszonyítva nagyon jól megúszta a válságot.
A magam részéről attól tartok még nem ittuk ki a fekete levest, a végére marad a zacc…
Ebben az évben az üdülési csekk 73 500 forintig 25%-os adó alá esik, e felett 54 százalékos adót kell fizetni… Márpedig a külföldi turisták elmaradást tavaly a hazai (üdülési csekkel) fizetőképes kereslet mentette meg… Intő jel azonban, hogy a magyar lakosság 69% egy hétvégére sem ment el felüdülni sehova, a munkanélküliség és az érintettek anyagi helyzete azóta tovább romlott!
Összességében elmondható, hogy a beígért - és a válságra hivatkozással - elmaradt beruházások ellenére a turisztikai bevételek 1/3-a a Balaton környékén csapódott le, feltehetőleg jórészt a budapestiek 1/3-ának köszönhetően
A elkövetkező szezon sok újdonságaggal (ingatlanfejlesztések, szolgáltatások terén) tehát nem fog szolgálni, szerintem még kevesebb hazai vendég érkezik a magyar tenger partjára. Nincs semmi plusz, ami az elmaradt külföldieket idecsalja…
A fesztiválturizmusra kihegyezett marketing, mely a “Tengernyi Fesztivál”-ban csúcsosodik ki, nem menti meg a helyzetet, ráadásul, a balatoni rendezvények (nagy befogadóképességű “kultúrcsarnokok” hiányában borzasztóan időjárásfüggőek. Erről tanúskodik az alábbi szemelvény is…
Programban nem lesz hiány, de vendégben félek igen.

Mindezek ellenére - a realitásokkal számot vetve - bízni hinni kell, és sok olyan alulról szerveződő spontán, sok embert megmozgató rendezvényre van szükség mint a május 15-i (előszezonnyitó?)Karnyújtásnyi Balaton, mely várhatóan egy hétvégére 200 ezer embert vonz a partra, hogy egymás kezét megfogva körbeérjék a Balatont!

Update: És akkor a kurtaxa (helyi idegenforgalmi adó: magyarán IFA várható emeléséről és a kormányzati elvonás miatti egyébb kényszerű önkormányzati bevételszerzési akciókról (strandok fizetősé tétele, parkolási díjak bevezetése, vagy emelése meg is feledkeztem…

clipped from www.napi.hu

A sípályákon elolvadt a hó, a Balaton nem fagyott be, a borospincék útjai pedig sártengerré változtak. Az eső miatt még a nagyvárosok szilveszteresti, -éjszakai rendezvényeire is jóval kevesebben jöttek el, mint egy éve. A legtöbb vendég a gyógyfürdőkben és a nívós wellness-szállodákban volt, ám az utóbbi helyekre is jobbára csak azok érkeztek meg, akik már korábban szállást foglaltak, az utolsó pillanatban kevesen döntöttek úgy, hogy útra kelnek.

Egy-két kivételtől eltekintve a balatoni szállodák sem dicsekedhetnek az év végi forgalommal. A legnívósabb siófoki, balatonfüredi és hévízi helyeken az év utolsó napjaiban ugyan 80-85 százalékos foglaltság is előfordult, ám a többség még fél házzal sem működött. Németh Ágota, a programszervezéssel, illetve szálláshely-közvetítéssel foglalkozó Neptun Kft. értékesítési vezetője elmondta: már a karácsony előtti időjárási prognózisok alapján tudni lehetett, a szép tervek jelentős része szertefoszlik.
blog it

Tags: , , , , , , , ,

Van az a “számolós” mondóka, mely szerint “ez elment vadászni, ez meglőtte… emez meg mid megette‘”
Hát megette a fene, a kormányt is, mikor a helyi idegenforgalmi adó állami támogatásának “megfelezéséről” döntött a megszorítások jegyében.
Ezzel jószerével - ha nem is levágta az aranytojást tojó tyúkot, de de úgy kiéhezteti, hogy az Isten sem mondja meg: megmarad-é!

Világos, volt, hogy az érintett önkormányzatok a jelenlegi “megvonásos” helyzetben - más lehetőségük nem lévén - továbbhárítják a költségeket az ott üdülőkre…

És akkor nem beszéltünk még az üdülési csekk adómentességének megvonásáról: rózsásnak cseppet sem nevezhető kilátások, idény előtt…

clipped from nol.hu
– Ha nem lesz miből fejleszteni, lepusztulnak a közterületek, s előbbutóbb visszaesik a vendégforgalom – állítja a polgármester, aki azért is elfogadhatatlannak tartja az elvonást, mert ezt a kiegészítést eddig sem ajándékba, hanem az üdülőterületek fenntartására kapták. Siófokon 24 ezren laknak, viszont a nyaralók miatt 120 ezer emberre méretezett infra struktúrát kell egész évben fenntartaniuk. Balázs Árpád szerint az sem mellékes, hogy a balatoni települések többsége egy lábon áll, csak az idegenforgalomból él, nincs például jelentős ipara, ami révén pótolhatná a kieső bevételt.
Szárszón az eddigi napi, személyenként 300 forintos kurtaxát 400 forintra emelték. Emellett pedig a 2009-ben még ingyenes központi strandon 500 forintos belépőjegyet szednek a nyáron. Méhész László szerint ezekkel a lépésekkel megmenekülnek ugyan a csődtől, hosszú távon azonban sokat veszítenek.
blog it

Tags: , , , , ,

Mindenki jobbra számított, de végül örülhettünk, hogy ennyivel (illetve: ilyen jól) megúsztuk a válságot! Az alábbi linken “nagy felbontású” pillanatképet kapunk a turizmus hazai állapotáról

Csak azt nem értem, ha belátjuk, hogy a turizmussal még a válságot is sikerült kibekkelni, így húzóágazattá válhat, miért adóztatjuk meg az üdülési csekket, miért vonjuk el az önkormányzatoktól az IFA támogatását?
Azt nem tartom tragédiának viszont, hogy majdnem megfelezték a marketingpénzeket: lehetne sokkal ésszerűbben, a korral lépést tartva, költséghatékonyabban kampányolni, csakhát ugye…
Sejthető.
Vajon sikerült e ezzel levágnunk az aranytojást tojótyúkot?

clipped from www.fn.hu
A marketingtervezetet böngészve az látszik, hogy a frissítés az idén leginkább az évszámok átírásában merült ki, azaz a társaság legfontosabb céljai szóról szóra egyeznek a tavaly megfogalmazottakkal. Ez pedig nem más, mint egy erős, egységes Magyarország márka kialakítása, továbbá a külföldi és hazai vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakák számának szinten tartása a következő évben.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tavaly kitűzött terveket egy évvel eltolták, és az idei csökkenés miatt az elkövetkezendő időszakra a társaság jóval lejjebb rakta a mércét.
A kiemelt turisztikai termék külföldön továbbra is Budapest és környéke, a Balaton, a hivatás- és az egészségturizmus lesz, utóbbira a belföldi kommunikációban is kiemelten koncentrálnak, csakúgy, mint a természetes vizeinkre és az eseményturizmusra.
míg az előző években ötmilliárd forintos marketingbüdzséből gazdálkodhatott az MT, az idén hárommilliárdra zsugorodott a költségvetés.
blog it

Tags: , ,

Ami várható volt, bekövetkezett: elszálltak a remények! Ha ezekhez hozzávesszük az üdülési csekk (mely idén szenzációsan teljesített a a Balatonnál) adómentességének megvonását, előrelátható a katasztrófa…
Mondjuk ezt a nyugdíjas, kontra tini kormányhozzáállást meg végkép nem értem…
Hacsak nem tényleg a drogmaffia
clipped from www.baon.hu

Sikertelen volt a küzdelem, végleg elszállt a balatoniak reménye, hogy 2010-ben is megkapják a településeken befizetett idegenforgalmi adóforintok után járó 2 forint állami támogatást.

A kormány tovább folytatja a Balaton vidékének lepusztítását, ennek része, hogy a 70 évesnél idősebbeknek igen, míg a gyakorta randalírozó, 14-18 éves korosztálynak nem kell idegenforgalmi adót fizetnie a Balatonnál eltöltött vendégéjszakák után jövőre – így vélekedik a Balatoni Szövetség a kormány legújabb tervéről.

Az indítvány megdöbbentette és felháborítja a balatoniakat, annál is inkább, mert a kúrtaxa támogatással kapcsolatos tárgyalások végén azt az ígéretet kapták, hogy a helyi adókról szóló törvényt módosítja a kormányzat, mégpedig úgy, hogy a települések képviselőtestületeinek döntésére bízza: az önkormányzat melyik korosztályt kívánja adómentességben részesíteni.
blog it

Tags: , , , , , , , ,