Bár az elmúlt évre vonatkozóan csak 3/4 éves adatok állnak rendelkezésre, elmondható, hogy a Balaton - más magyar turisztikai régiókhoz viszonyítva nagyon jól megúszta a válságot.
A magam részéről attól tartok még nem ittuk ki a fekete levest, a végére marad a zacc…
Ebben az évben az üdülési csekk 73 500 forintig 25%-os adó alá esik, e felett 54 százalékos adót kell fizetni… Márpedig a külföldi turisták elmaradást tavaly a hazai (üdülési csekkel) fizetőképes kereslet mentette meg… Intő jel azonban, hogy a magyar lakosság 69% egy hétvégére sem ment el felüdülni sehova, a munkanélküliség és az érintettek anyagi helyzete azóta tovább romlott!
Összességében elmondható, hogy a beígért - és a válságra hivatkozással - elmaradt beruházások ellenére a turisztikai bevételek 1/3-a a Balaton környékén csapódott le, feltehetőleg jórészt a budapestiek 1/3-ának köszönhetően
A elkövetkező szezon sok újdonságaggal (ingatlanfejlesztések, szolgáltatások terén) tehát nem fog szolgálni, szerintem még kevesebb hazai vendég érkezik a magyar tenger partjára. Nincs semmi plusz, ami az elmaradt külföldieket idecsalja…
A fesztiválturizmusra kihegyezett marketing, mely a “Tengernyi Fesztivál”-ban csúcsosodik ki, nem menti meg a helyzetet, ráadásul, a balatoni rendezvények (nagy befogadóképességű “kultúrcsarnokok” hiányában borzasztóan időjárásfüggőek. Erről tanúskodik az alábbi szemelvény is…
Programban nem lesz hiány, de vendégben félek igen.

Mindezek ellenére - a realitásokkal számot vetve - bízni hinni kell, és sok olyan alulról szerveződő spontán, sok embert megmozgató rendezvényre van szükség mint a május 15-i (előszezonnyitó?)Karnyújtásnyi Balaton, mely várhatóan egy hétvégére 200 ezer embert vonz a partra, hogy egymás kezét megfogva körbeérjék a Balatont!

Update: És akkor a kurtaxa (helyi idegenforgalmi adó: magyarán IFA várható emeléséről és a kormányzati elvonás miatti egyébb kényszerű önkormányzati bevételszerzési akciókról (strandok fizetősé tétele, parkolási díjak bevezetése, vagy emelése meg is feledkeztem…

clipped from www.napi.hu

A sípályákon elolvadt a hó, a Balaton nem fagyott be, a borospincék útjai pedig sártengerré változtak. Az eső miatt még a nagyvárosok szilveszteresti, -éjszakai rendezvényeire is jóval kevesebben jöttek el, mint egy éve. A legtöbb vendég a gyógyfürdőkben és a nívós wellness-szállodákban volt, ám az utóbbi helyekre is jobbára csak azok érkeztek meg, akik már korábban szállást foglaltak, az utolsó pillanatban kevesen döntöttek úgy, hogy útra kelnek.

Egy-két kivételtől eltekintve a balatoni szállodák sem dicsekedhetnek az év végi forgalommal. A legnívósabb siófoki, balatonfüredi és hévízi helyeken az év utolsó napjaiban ugyan 80-85 százalékos foglaltság is előfordult, ám a többség még fél házzal sem működött. Németh Ágota, a programszervezéssel, illetve szálláshely-közvetítéssel foglalkozó Neptun Kft. értékesítési vezetője elmondta: már a karácsony előtti időjárási prognózisok alapján tudni lehetett, a szép tervek jelentős része szertefoszlik.
blog it

Tags: , , , , , , , ,

Nekem kissé sok a ha. Suchman Tamás szokott suchmantani, azaz olyasmit vizionálni, ami mindenkinek tetszik, nagy pénzeket jelent, majd ott elfelejtődik a realitás oltárán…
Ne feledjük, választási év van, a leköszönőfélben lévő a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke elsősorban politikus, akinek a jövőjére is gondolnia kell!

Van egy ide illő szerb mondás: előbb ugorj aztán mond, hogy hopp.

De azért persze szurkolunk, mert jobb egy kész pálya, mint egy félkész. (Az 5 helyett 10 év meg még nincs garantálva sehol!)

clipped from www.motogphirek.hu

Ha hinni lehet a legfrissebb híreknek, akkor adott esetben már 2010. június 26-án próbafutamot rendezhetnek a Balatonringen. Ehhez persze az kell, hogy az időjárás kegyes legyen hozzánk és ne húzodjon el a hideg tél.
Európa kilencedik MotoGP pályája lesz, amelyet a szakemberek a tervek alapján leggyorsabbnak ítéltek. Az akkori becslések szerint a közvetlen turisztikai bevétele több mint kétmilliárd forint lehet.
Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint, ha nem lesz hat hónapos tél, akkor június 26-án megtartható a próbafutam. A magyar nagydíj 2010. szeptember 19-ei dátummal szerepel a MotoGP versenynaptárában. A megállapodás szerint a szokásos öt helyett tíz évig garantáltan rendeznek ilyen versenyt a Balatonringen, Sávolyon.
blog it

Tags: , , , , , ,

Végül is siker nem a szlogenen múlik! De ez a “Balaton - a fesztiváltenger” nem kápráztat el. Ha már kötjük az ebet a karóhoz: nekem jobban bejött volna a “Balaton - tengernyi fesztivál“, de üsse kő!
A többi stimmel: “Tavasszal az aktív turizmus, nyáron a családi üdülés, ősszel a bor és a gasztronómia, télen pedig az egészségturizmus áll a fesztiválokkal karöltve a fókuszban.”
clipped from naplo-online.hu
A bor és gasztronómia, a zöldturizmus, a vizek majd a tavalyi kulturális turizmus után 2010. a fesztiválok éve lesz.
A központi marketing akciókon kívül a regionális marketing irodák is saját akciókat szerveznek a témaév kapcsán. “Balaton - a fesztiváltenger” - ez a magyar tenger mottója, a tónál minden évszakban más más termékhez kapcsolódva mutatják be a régió fesztviáljait. Tavasszal az aktív turizmus, nyáron a családi üdülés, ősszel a bor és a gasztronómia, télen pedig az egészségturizmus áll a fesztiválokkal karöltve a fókuszban. A szolgáltatókkal minden évszakban a fesztiválokhoz kötődően három-négy éjszakás csomagajánlatokat dolgoznak ki, emellett rendezvényjáró pecsételő füzetet is terveznek. A szezont a “Balaton7… több mint egy hét” rendezvénysorozat vezeti be, továbbá az MT Zrt nagy hangsúlyt fektet a Balaton mint Európa kulturális tava promóciójára Pécsett, a kulturális főváros program keretében.
blog it

Tags: , , , ,

Egyre több maratoni verseny színhelye a Balaton! A nyárias idő beköszönetével május 30-án, Keszthelyre várják a táv szerelmeseit. De nem csak a futásról szól majd a harmadjára megrendezendő rendezvény…
clipped from www.sportpiac.hu

> Az előző két rendezvény sikerei után már javában zajlanak a jövő évi Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóverseny előkészületei. A szervezők a nézőkkel együtt mintegy másfélezer résztvevőre számítanak; a május 30-ai futóversenyen a gyermekeket és a kerekesszékeseket is díjazzák.
A viadal az országos Tér-Film-Zene Fesztiválhoz is kapcsolódik, erről a közelmúltban született döntés. Az esemény érdekessége, hogy egyidejűleg maraton, félmaraton és maraton váltó is megrendezésre kerül a Balaton-parti településen.

Fesztiváli hangulatot ígérnek a keszthelyi maratonon
blog it

Tags: , , , , , ,

Lehet, hogy túlreagálták? Ilyesmire másutt nem igen került sor Magyarországon… Ők tudják, talán mégis jobb félni, mint megijedni.

Mi mindenesetre töröljük a decemberi balatoni programnaptárból a két ajánlott eseményt

clipped from sonline.hu

Elmarad a városi karácsonyváró ünnepség Balatonlellén, Kenéz István polgármester a vírusos megbetegedések miatt döntött így. A városi ünnepet szombaton tartották volna, a programon általában legalább ötszázan szoktak összejönni. Azóta a város zeneiskolája is lemondta a karácsonyi koncertet.
Baron Katalin, Balatonlelle gyermekorvosa elmondta: az utóbbi egy-két hétben halmozódtak a városban a légúti megbetegedések. Ezeknek a kisebb része influenzaszerű, többségében egyéb vírusos megbetegedésről van szó. A gyermekorvos kérdésünkre azt is elmondta: a megbetegedés egyelőre nem több, mint az előző évek azonos időszakában.
A polgármester elmondása szerint azért kezték latolgatni, hogy megtartható-e az ünnepség, mert a múlt hétvégi iskolai Mikulás-diszkó után sok gyereknek lett magas láza és torokfájása.
blog it

Tags: , , , ,