Egyre többen kezdik felfedezni a téli Balatont. Nő az igény a jeges programokra… De amíg a vízi mentő szolgálat adott, a jégről (jégből) mentőknek még van mit tanulniuk, van mit beszerezniük, hogy éles helyzetben valóban hatékony segítséget tudjanak nyújtani télvíz ideáén is a Balaton minden pontján.
clipped from zalaihirlap.hu

Keszthelyen, a Zala folyó torkolatánál életmentési gyakorlatot tartott kedden több szervezet, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának koordinációjában.

A próbán részt vettek a Balaton-környéki hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A programot kettős céllal rendezték  meg a sajtó nyilvánossága előtt: egyrészt az volt az indíték, hogy felhívják a figyelmet a jégre lépés veszélyeire, valamint demonstrálják, hogy az alakulatok felkészültek a mentési munkálatokra, s azokat a megfelelő eszközökkel végre tudják hajtani.
- Fontos, hogy  a segítség a  megfelelő technikai eszközökkel együtt elérhető közelségben, készenlétben, gyorsan bevethető módon ott legyen. Mi télen kevesebben vagyunk, első számú szövetségesünk a tűzoltóság lehet. Ez az a mentő szervezet, amely állandó készenlétben, több telephellyel hálózatszerűen jelen van.
mondta a gyakorlatot szervező Bagyó Sándor, a vízimentő szakszolgálat vezetője.
blog it

Tags: , , , , , ,

Magam is abban reménykedtem, ez a hétvége, még a Balaton jegét, minden más jéggel szemben előnyben részesítőké…Talán a jövő hét?
clipped from www.hirszerzo.hu

Egyenetlen a felülete, és rianások vannak már a part közelében is. Elmarad a hétvégére tervezett Jégkarnevál is Siófokon.

Az elmúlt napok időjárása nem használt a Balaton jegének. Bár a jégpáncél vastagsága megfelelő és biztonságos, felülete az enyhülés miatt egyenetlenné vált és már a partközelben is megjelentek a rianások.

Egyelőre bezárt a Siófokon kijelölt kétezer négyzetméteres jégpálya. Naponta ellenőrzik a jég állapotát, és ha lehetővé válik, akkor újra kinyitnak. Elképzelhető, hogy a jövő szombaton megrendezik a jégkarnevált - mondta pénteken a Független Hírügynökségnek Baráth István, a Balaton-Parti Kft. ügyvezető igazgatója.

blog it

Tags: , , , , , , ,

Az uccsó infők szerint akkor csütörtöktől lehet “legálisan (is) jegeskedni a Balatonon… Addigra (de legkésőbb hétvégére) más önkormányzatok is megnyitják strandjaikat, a balatoni korcsolyázók, fakutyázók és csúszkálók előtt.

Javaslom e hétvége és a következő kihasználását, mert jövő hétre megint felmelegedésről regélnek…
FIGYELEM: A komp még jár! (Péntektől nem jár a komp, a jég olvadásáig!)
A nagy érdeklődésre tekintettel addig itt gyűjtjük össze a most sorra nyíló balatoni korcsolyázóhelyek listáját, ahogy jönnek a hírek, teszem ki őket twitteren is

friss #: Tehát Siófok (lád a sárga mezőben, a részletek) és a többi alább: link mögött ott van minden friss info, de Alsóörs, Balatonföldvár, Zamárdi éjszaka is - kivilágítva -,  Balatonfüred szintúgy… Balatonudvari és Balatonmáriafürdő is van… (További friss infók alább!)

Hétvégén korcsolyázz a Balatonon

http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/jegpalyak_jeges_programok_a_balatonon/2138714/

http://www.penzcentrum.hu/cikk/1021913/1/hetvegen_korcsolyazz_a_balatonon_minden_info_itt

clipped from www.fn.hu

Tizenöt-tizenhat centiméterre hízott kedd reggelre a Balaton jege Siófoknál, az önkormányzat ingyenes korcsolyapályát jelölt ki.

Az önkormányzat közhasznú munkásai már nekiláttak a hóeltakarításnak az Újhelyi strand mellett, a Kaáli Nagy Dezső utca végében kijelölt területen, ahol a vízi rendészet is megfelelőnek találta a jégvastagságot. Ha az időjárás nem szól közbe, a tervek szerint csütörtöktől mintegy 2000 négyzetméteren, folyamatos pályafelügyelet és egészségügyi szolgálat mellett korcsolyázhatnak, fakutyázhatnak vagy csúszkálhatnak a téli Balaton szerelmesei.

A pályakarbantartást és -felügyeletet a siófoki önkormányzat tulajdonában lévő, strandüzemeltető Balaton-parti Kft. végzi. A helyszínen forró tea, forralt bor és ennivaló is kapható lesz.
blog it

Tags: , , , , , ,

A hétvégén már egyesek nem bírtak magukkal, rámentek a partközeli balatoni jégre, mely csak a hó végén, lesz alkalmas a sportolásra. Addigra kellően megvastagszik, hogy akár tömegesen is rá merészkedjünk, és az önkormányzatok is megteszik ehhez a kellő intézkedéseket a szokott helyeken talán már a forraltborosok is kinyitnak

De ne feledjük, a jég alattomos, egyedül - és szürkületet követően, kivéve az erre kijelölt helyeken - semmikép ne menjünk rá!

clipped from www.nepszava.hu
jelenleg 2-12 centiméteres vastagságú a tó jege, de a vastagság egy-egy partszakaszon belül is igen eltérő lehet. Egyebek közt azért, mert sok a rianás, és az egymástól eltávolodott jégtáblák között - ahol helyenként még a víz hullámzását is látni -, hamar új, de túl vékony jégréteg alakul ki. A jég minőségét a szél és a rianások mellett sok helyen hóréteg is rontja.

A rendőrkapitány azt javasolja, ha valaki jégre merészkedik, csak a part közelében maradva tegye, ott, ahol letolták róla a havat, és biztosan tudható, hogy igen sekély a jég alatt a víz.

Még 5-6, tartósan hideg napra lenne szükség, hogy sportolásra alkalmassá váljon a Balaton jege - nyilatkozta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfőn.
blog it

Tags: , , , , , ,

Itt már számtalanszor elmondtuk, milyen veszélyes a jég, s ha mégis “jegelni” akarjuk magunkat ezt hogyan, mikor és hol tegyük, illetve ne tegyük.)

Egyenlőre semmiképp ne menjünk vékony jégre, ha nem akarunk úgy járni mint ez a szerencsétlen! (És ráadásul friss-havas, ami további veszélyeket rejt.)

clipped from www.origo.hu
A tó déli partján sok helyen feltorlódott a jég, ezért 50 métert is be kell gyalogolni rajta a jobb minőségű jégfelületért, de ez egyelőre veszélyes a vékony és eltérő jégvastagság miatt. A köd és pára miatt rosszak a látási viszonyok, és a jeget sok helyen pár centiméteres hó fedi, ami nehezíti a biztos tájékozódást.
A rendőrkapitány azt mondta, a jég kellő megvastagodása esetén is tilos kikötőkben, veszteglőkben, éjszaka, vagy korlátozott látási viszonyok között rámenni, illetve járművel ráhajtani.
Szinte mindenütt befagyott a Balaton, de egyelőre életveszélyes a csupán 4-8 centiméter vastagságú jég.
blog it

Tags: , , , , ,