Azt azért nem mondhatni, hogy nem jó az idő, de a múlt hétvégi azért talán jobb volt. A május elsejével nyitó strandok, a Balaton most 15 fokos vizével, erősebb napsütéssel, akár fürdőzésre is csábíthattak volna, bár bátraké a szerencse és a tüdőGyuszi…

Mindenestre, a Balaton szerelmeseinek döntő többsége a hosszú hétvégére tekintettel nem maradt otthon. Jók a kilátások az az idei szezonra. Első nekifutásra, úgy látszik nem sokat (szállások esetén szinte semmit) nem drágultak az árak, legalábbis max az infláció mértékével. Ami ugye, annyit tesz, hogy (az utazás költségeit nem számítva) olybá vehető, mintha otthon maradtunk volna. De, nekem senki ne mondja, hogy nincs különbség egy árazonosság esetén nem éri meg a Balaton látványa és illata.

Minden arra utal a Balaton megúszhatja a válságot, de legalább is nem fog csökkenni a magyar tenger iránti érdeklődés. Az hogy a politika képviselői szerint is “pártokon felülinek” nevezhető az erre a területre irányuló figyelem érthető, de várjuk ki mi lesz az üdülési csekkel, a “soha nem látott összegű fejlesztési pénzekkel“, és az kampányokban szokásos ígéretekkel!

Mivel magam ok és okozati összefüggéseknek betudhatóan terveim ellenére nem indulhattam el májulni a Balcsira, “kémeim” jelentésére vagyok kényszerű hagyatkozni: az utolsó pillanatban is sikerült, kipróbált minőségi szállást találnom számukra, a tavalyihoz képest változatlan áron. Beszámolójuk szerint én drágábban májusfáztam… (Még 1000 forint alatti “turistamenüt” is találtak, ami azért csábító.)

Vizes élőhelyről lévén szó, fontos megjegyezni, hogy a fecskék későn és nagy számban megfogyatkozva érkeztek meg, így ahol nem költenek szunyogírtásra, ott nem leszünk meg a vérszívók távoltartását biztosító praktikák nélkül…

Tags: , , , ,

Faramuci helyzet, hogy pont most kezdem beharangozni a balatoni programok közzétételével és begyűjtésével kapcsolatos elképzeléseimet, mert épp a Húsvéti hosszúhétvégére nem gyűjtöttem ezeket össze, ahogy szoktam itt. (Egy hétig nem is posztoltam, közbejöttek dolgok…)

No de, olyan szépp időnk van, annyi helyre lehet ilyenkor kirándulni, hogy aki nem ezt teszi a Balatonnak partján jelenleg, az vessen magára. Ezeket a lehetőségeket már korábban felsoroltam. Meg aztán, több éves tapasztalatom van már abban, mikortól nő meg az számoottevő módon a balatoni programok iránti kereslet: a jövő héttől:)

Már évekkel ezelőtt is gyűjtöttem a balatoni programokat, korábban is felmerült a google naptárának ez irányú használata.

Nem szaporítom a szót:a programkínálat bemutatása továbbra is a hagyományos módon fog zajlani, de lehetőség lesz a tervezésre. Eddig csupán a közeljövőre koncentráltam, hogy példul mi lesz a hétvégén. Ha működik a rendszer (és látogatóim - velem együtt - megtanulják használni) akár hetekkel hónapokkal előre tervezhetnek. Cserében hirdetésekkel és ajánlatokkal terhelem figyelmüket a közeljövőben.

Hogy mikortól lesz teljes értékű a balatoni programnaptár? Töltöm fölfelé, ahogy időm engedi… Mostani állapotában inkább csak bemutató jellegű:)

Tags: , , , ,

Igen, erről lemaradtam, mert későn szúrtam ki a net információtengerében:) A szerencsések, akik rajta voltak a híren már túl vannak az ebéden, melyet a Donát-pincében költöttek el, a gyönyörű időben a csodás panorámával is töltekezve. Ezt megelőzőleg egy lovasi családi pincészettel ismerkedtek meg, délután pedig a borkedvelők föld alatti mennyországába érkeznek, a Badacsonyi Pincegazdaság balatonfüredi központjában tesznek látogatást.

Ezzel az első bortúrával veszi kezdetét a Balatonfüredi-Csopaki Borvidéket bemutató május végéig minden második szombaton jelentkező borissza programsorozat. A buszos program Veszprémről indul és oda ér vissza, a résztvevők öt jellegzetes bort kóstolnak, megtekintik az útba eső látványiságokat és az ötezer forintos részvételi díjba még egy ebéd is belefér! (Bővebb információk a szervezéssel megbízott Plesovin Kft honlapján!)

De hogy ne járjon úgy, ahogy én senki más, a hátralévő 4 bortúrát felvettem és közkinccsé tettem a balatoni porgam-naptáramban, melyhez bárki hozzáférhet, melyet bárki bővíthet (a bejegyzéscímére kattintva a lap alján).

Tags: , , , , , , , , , , ,

Egyenlőre ugyebár hosszú hétvégében gondolkodunk, mert még nagyon a balatoni előszezon legelején vagyunk, továbbá az időjárástól sem lehetünk elragadtatva, de mit lehet tenni ilyen zimankósra fordult Balaton-parti márciusban, mint átmozgatni tagjainkat, futni, kocogni, túrázni, kirándulni, sétálni egyet a szeles parton… Vagy hallgasson naphosszat ingyenesen fellépő zenekarokat Balatonbogláron és este bulizzon a P.U.F. -al, vagy kóstóllja meg a Siófoki Tavasz Fesztivál étlapján szereplő küönböző ízek egyikét!

Ajánlok is itt mindjárt a programokhoz néhány csábító ár-érték arányú balaton wellness szállást, melyek önmagukban is programot is kínálnak!

Aki csupán mások fizikai teljesítményének elismerését tűzné ki célul az (csütörtöktől - vasárnapig) le ne maradjon a BSI Balatoni Szupermaraton futóinak buzdításáról! (Hogy ők várhatólag mikor, hol haladnak át itt tudhatjuk meg, mint ahogy a napi befutók és a végső cél helyét is is:)

A Balatonimádók szívósabb, természetkedvelő fajtája, mindjárt két túra közül is választhat magának szombaton:

Keltike túra a a Víz Világnapja alkalmából
2009. március 21. 9 órakor várják a kirándulni vágyókat a Keszthelyi-hegység természeti értékeit bemutató túrán. Az érdeklődők a Kovácsi-patak völgyében haladva égerfa sort láthatnak, Hollókőnél szép idő esetén (hátha) csodálatos panorámában gyönyörködhetnek a Vindornyai-láptól egészen a Rezi-várig. Visszatérve Zalaszántóra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság egyik bemutatóhelyét, a Kotsy Vízimalmot is megismerhetik. [Részletek, jelentkezés]

LEPKE 20 és 40

Ugyanez a tájegység, szintén szombat, más és hosszabb túrák. Útvonal: Vonyarcvashegy vasútállomás - Pető hegy (Berzsenyi kilátó) - Büdöskúti pihenő - Büdöskúti erdő - (a 40 km-en Bélap völgy - Szép-kilátó - Bisekő tető - Márványkőfejtő hegy) - Vékony cser - Szt.Miklós forrás - Büdöskúti pihenő - Pad kői kilátó(409m tszf.) - Jakabfi pihenő - Keserű tető - Szt.Mihály dombi kápolna - berekalja - (a 40 km-en Szt.Vendel kápolna - Vas hegyi Kitaibel Pál kilátó) - Vonyarcvashegy vasútállomás25 km-en a szintemelkedés 390m, szintidő:6 óra
40 km-en a szintemelkedés 1140m, szintidő:10 óra
[Részletek, jelentkezés]

Pénteken kezdődik a Siófoki Tavaszi Fesztivál
2009. március 20-tól április 5-ig minden hétvégén érdemes lesz a Siófokra látogatni, ahol - többek között- képzőművészeti kiállítás, gyerekeknek szóló műsor, különböző koncertek és előadások szórakoztatják a közönséget, legyen az Mikó Istvánék Mindhalálig Beatles című koncertje, a a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarának Mozart-estje, a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének csodálatos gálaműsora, vagy a francia testvérvárosból, Saint-Laurent du Var-ból érkező zenészek komolyzenei koncertje.

Szombaton Balatonfüreden - jó szokás szerint - Hamvas Béla Emlékünnepet tartanak a  Tagore sétányon

Március 17-én (csütörtökön) Noszty bérlettell kell színházba menni Keszthelyen, ahol Örkény István: TÓTÉK-ját játsszák a pécsi Harmadik Színház művészei. (Szereplők: Fillás István, Kiss Attila, Nagy Adrienn, Németh János, Rárósi Anita) Rendező: Vincze János.

A bolondnak mondott Postás az egyetlen reálisan érző és gondolkodó lény, aki egyéni tragédiaként éli át a Tótékkal történteket. Tóték és az Őrnagy viszont egy-szerre és kölcsönösen előidézői és áldozatai annak az abszurd helyzetnek, amelybe a történelem kényszerítette őket, s amelyben szellemi vakságban, az összefüggéseket fel nem ismerve haladnak az értelmetlen tragédia felé.

Jegyár: 1600 Ft

Csopakon március 22-én, vasárnap: „A víz világnapja” alkalmából NABE rendezvényt tartanak a Balaton-parton a strand területén délután 3 órakor.

Szintén Keszthelyen tekinthető meg a “Tendenciák 2009″ tárlat a Balatoni Múzeumban!
A Balatoni Múzeumban látható anyag képet ad a kortárs magyar festészetről, arról a törekvéseiben sokszínű alkotói munkáról, amelyet a szervezet tagsága végez. Kortárs képzőművészetünk jelentős alkotói szerepelnek a kiállításon. Olyan művészekről van szó, akiknek művei hazai és nemzetközi gyűjteményekben is megtalálhatók és akik fontos tényezői vizuális kultúránknak.

Balatonbogláron március 21-én szombaton délelőtt 10 órától a művelődési házban a LÉGRÁDI ANTAL XII. TEHETSÉGKUTATÓ ROCK FESZTIVÁLT ahová a belépés ingyenes!

Nevezett zenekarok: AMATOL (Balatonboglár), BÁKSZI KORPORÉSÖN (Kaposvár), BMK Budai Művészképző Zenekara (Balatonboglár), DEEP STREET (Balatonföldvár), DuckTape (Balatonboglár), EVEN CARE (Kereki), Féltégla (Szolnok), Lépesméz (Budapest), Levitatio (Budapest), LiD (Somogydöröcske), MAGGOTY SCREAM (Keszthely), MKG (Marcali), NEM I GAZ (Marcali), NIDOOL (Balatonboglár), NIHIL (Zalaszántó), Pusztulat (Keszthely), REALITY RISING (Budapest), STEAM (Lábatlan), verolex (Pusztaszemes), Yes Please! (Kaposvár)

20 órakor PÁL UTCAI FIÚK élő koncert (Belépő elővételben) 2.000 Ft, koncert napján 2.500 Ft

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Abban szinte mindenki egyet ért, hogy az üdülési csekk megadóztatása, a kormánynak is kevesebbet hozhat, mintha nem is foglalkozna a kérdéssel. A Balatonnál az utolsó hófoltok és jégtáblák elolvadásával lassan indul majd az előszezon, igaz most már némi napsütés is ránk férne, hogy felszárítsa a sarat…

A gyenge forint (ma 310-is volt már) miatt az általános vélekedés szerint, a belföldi turisták nem utaznak majd annyian külföldre, míg a külföldiek a válság hatására szívesen veszik majd célba a Balatont! Úgy tűnik senki nem kíván várni a nyárra, máris a tavaszi Balatonra csalogató kampányokról hallani, illetve ezekhez lehet csatlakozni, csupán valamilyen engedményt kell adni valamiből.

A “Tavaszi ébredés” kampány keretében már most, az előidényben a magyar tengerhez csábítják a szolgáltatók a pihenni vágyókat. (Mondjuk, találhattak volna jobb jelmondatot, mert a “Tavaszi ébredést” a keresőkbe írva a második világháború magyarországi csatáinak egyikét találjuk!)

A másik akció az előszezon fellendítéséért a Balaton 7 elnevezést viseli és a május 9-17. között megrendezésre kerülő programsorozata utal. (De ismét a jelmondat: mert kilenc nap az nem hét, ám nekem nyolc…)

A Balatoni RMI honlapján összegyűjti és kiemelten kommunikálja az erre az időszakra
„Balaton 7” elnevezéssel kedvezményt nyújtó szálláshelyeket.
Az akcióhoz díjmenetesen lehet csatlakozni, a szálláshely által adott kedvezmény mértéke és
formája szabadon választható.

Szintén kiemelten megjelentetik azokat a vendéglátóhelyeket, melyek ebben az időszakban
pl. a Torkos Csütörtökhöz hasonlóan ala carte étlapjukból kedvezményt biztosítanak.
A Balaton 7 akcióban Balatonlelle a kiemelt települések között szerepel, ahol
kedvezményezett programok kerülnek május 9-17. között megrendezésre:
- Balaton Boat Show (május 15-17.) 50%-os kedvezményes belépő,
- ingyenes sétahajózás a Boat Show keretében a Szaturnusz vitorláson,
- borkóstoló, pincelátogatás a Dél-Balatoni Borút szervezésében,
- lovas programok (lovasbemutató, lovagoltatás, pónilovaglás, sétakocsikázás) Rádpusztán.
A programok során a kedvezményeket a kuponnal érkező vendégek vehetik igénybe.
A kupont azok a látogatók kapják majd, akik legalább egy éjszakát a régióban töltenek, s ezt a
szálláshely pecsétjével igazolják.

A Balaton 7 rendezvényt és az ahhoz tartozó kiemelt programokat, azok szolgáltatásait
széleskörű marketing kommunikációval támogatja meg a Balatoni RMI.
Aki szívesen kapcsolódna a rendezvény sorozathoz, az az alábbi elérhetőségeken
érdekelődhet:

Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság – Pókos Katalin
8230 Balatonfüred, Blaha Lujza u. 2.
Tel: 87/ 342-801, 87/ 482-023
e-mail: pokos@itthon.hu

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,