Megállapíthatjuk az emberek korra, nemre, pártállásra és rangra való tekintet nélkül szeretik a Balatont, legyen forró nyár, vagy pedig len hideg tél! Sőt, kemény teleken szereti igazán a Balcsit a hazánkfia, mikor a víztükör befagy, mert ilyenkor olyan más: egykönnyen nem lehet fürödni benne. Hacsaknem, ha vékony jégre téved az ember…
Miniszterelnök úr is szereti a Balatont, különösen Balatonőszöd térsége vonzza. Ne keressen senki ebben semmi miszticizmust: ott a kormányüdülő, nem tehet róla. Hiába. Gyurcsány Ferenc is csak emberből van, nem tud korcsolyázni, de megpróbálja (a gyerekek kedvéért) viszont a fakutyázásban örömét leli - írja blogjában hétfőn nem sokkal dél után. (Fontos dolgok ezek, egy kormányfőnek - a mai időkben - erre is időt kell tudni szakítani, bokros és halaszthatatlan államügyei között!)
Szóval azt már tudjuk hány percig volt a kormány első embere a Balaton jegén… Más kérdésre azonban nem kaptunk választ. (A balatoni jégre csábított kormánytagok olcsósított többcsillagos ellátása, a problémák jegelése, nem nyerte el az ellenlábas párt megmondóemberének tetszését, ezért kérdezett be meglehetős demagóg, populista, pfuj módon…)
Megint mások, szintén blogerek meg nem hagyhatták e a Balaton jegén vívott szópárbajt bejegyzés nélkül: (Három cím, egymás alatt, nem összeolvasandó!)
Hatezer-nyolcszázért Őszödön,
A hazug fakutya,
Gyurcsány a jégen
Ezek után ne csodálkozzunk ha ilyen sms szavazást indítanak valamelyik kereskedelmi reggeli műsorában:
“Korcsolyázna-e Ön Gyurcsány Ferenccel a Balaton jegén?“ igen, Nem, Fázom.
3400-ért félpanzióval? Ingyen transzferrel? Forraltborral, korcsolyaélezéssel? Ugye csak viccelnek?
Most ez akkor jó reklám a Balatonnak, meg a téli szezonnak? Vagy csupán le akarják törni az árakat, holmi szociális megfontolásból. Élenjáró (értsd: korcsolyán) példát statuálók!
Tags: 3400, 6800, a Balaton jegén, árletörés, Balatonöszöd, Balcsi, blog, élenjáró, Gyurcsány blog, Gyurcsány Ferenc, korcsolyázni, kormánytagok, kormányüdülő, miniszterelnök, problémák jegelése, vastagodó jég, vékony jégen