Itt a tél, s míg (ha egyáltalán) befagy a Balaton, sokan gondolják azt, hogy a termál és wellness hotelek kínálta ellazuláson kívül nem sok mindent lehet kezdeni magunkkal a magyar tengernek hüvös szürke partján.

Szerintem pecázni már hideg van, a ködben meg könnyű elveszni a tóban, ha ladikba ülünk. Motorra, bringára, lóhátra sem pattan már szívesen az ember. De lehet nagyokat és rövideket (igény szerint) túrázni, (lesz is pár ajánlatom), meg forralt boros karácsonyi-vásározni, sőt Szilveszterre is van kínálat, zárthelyi és szabadtéri egyaránt.

A Balatoniwiwen összegyűlt november-decemberi balatoni programok között kutakodjék aki még nem döntött, érdemes e ilyenkor is a Balatonra indulni. Ha meg már itt van, akkor annál inkább:)

Tags: , , , , , , , , ,

Lehet, már májusban “beindul a Balaton, már ami a programokat illeti. Részleteket majd, kellő időben: most csupán egy nagyon szimpatikus kezdeményezésről, melyen magam is szeretnék részt venni!
clipped from monitormagazin.hu
A balatonboglári általános iskola diákjai egy felhívást tettek közzé, amelyben arra kérik a Balatont szeretőket, hogy szenteljenek egy napot a tónak, és ünnepeljék meg közösen a Balatont. A kijelölt ünnepnapon, május 15-én, arra buzdítanak mindenkit, hogy egymással kezet fogva alkossanak élőláncot a Balaton körül, és énekeljék el a “Széles a Balaton vize” c. népdal első két strófáját.
blog it

Tags: , ,

Hagyományosan a Márton-naphoz legközelebb eső szombat, azaz idén november 7. az időpontja a Kenesei Ősz programsorozat keretében megrendezésre kerülő Márton-napi Libatornak, ahol a délután során minden tekintetben meg lehet ismerkedni e nemes szárnyassal, és természetesen számos formában meg is kóstolhatjuk.

Bortermelő vidék lévén a Badacsonytördemicen élők számára is fontos ünnep az újbor kiforrása utáni első kóstolgatás. Évek óta hagyományosan az újbor ünnepéhez, Márton-naphoz kapcsolódik a november 14-i Újbor-vacsora, amelyhez a libát közösségi összefogással a Falukemencében sütik meg. Az Első Magyar Látványtár Kiállítóháza a Balaton-felvidéki Tapolca-Diszelen 1997 nyarától látogatható. Már hagyományos program Diszel Márton-napi búcsúján, november 15-én, a Nyitott nap, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak jó találkozásokra, beszélgetésekre, gazdagon terített asztal és csobánci bor mellett.

Igen, a novemberi balatoni programoka gasztronómia köré csoportosíthatók, de egy laza sétéát, rövidebb - mondjuk egy kilátóba, vagy romhoz vezető sétát mindenkép ejtsünk meg, ha a Balatonnak partján járunk:)

Tags: ,

Itt az első idei októberi balatoni hétvége. Lássuk mihez lehet kezdeni a Balatonon októberben? 18 októberi balatoni programot találtam itt… (Hogy ez sok e, vagy kevés? Ha hozzászámoljuk a Balatoniwiwen az állandó programlehetőségek alatt szereplő ajánlatokat, nos szerintem nem panaszkodhatunk!)

Túrázni, biciklizni, sétálni, sütni főzni, borozni meg ugye mindenki önmállóan is tud:)

És akkor még nem említettem a termál és wellness hoteleket… A balatoni fürdőzést már csak a legbátrabbaknak, de a napfürdőzést mindenkinek ajánlom. E hétvégén szép időnk lesz, októberre meg ez az előrejelzés.

Tags: , , ,

Sajnos ilyenkor hét elején elapadnak a hírek melyeket itt szoktam szemlézni. Pedig kizárt dolog, hogy egy hétvégén, kevesebb említésre méltó esemény történik a Balatonon, mint egy hétköznapon. Arról van szó csupán, hogy az újságírók is pihenni próbálnak… aztán hétfőn utánajárnak, lejegyzik mi is volt az elmúlt napokban: kedden jellemzően két napra való reggeli hírt közlök ennek köszönhetően.

Nos, mindezek miatt remélem, előbb utóbb kialakul itt egy közösség, mely a zsurnalisztáktól függetlenül aktivizálja magát, tehát naprakészek leszünk… tudni fogjuk, melyik településen milyen volt a tegnapi rendezvény, sőt… Miért hagyatkoznánk csupán a hírgyártók közléseire? Engem személy szerint érdekelne, ki, hol mekkora halat fogott, milyen praktikákat vetett be, hiszen jó tudni ezekről, ha pecázni indul az ember. Jó lenne továbbá tudni, hova érdemes betérni: hol főznek jó kávét, melyik fagyaltozóban (hozzáadott érték!) szépek, kedvesek a pultos lányok, fiúk, melyik vendéglőben mit érdemes rendelni, melyik strandot válasszuk, és miért… És így tovább. Naponta közöljük az aktuális programokat, a vitorlásversenytől, az egyházzenei koncerteken át a kiállításokig. Jó lenne tudni például a hétvégén lezajlott vitorlásversenyeken ki nyert és miért, milyen volt a falunap, a borverseny, a juniális, vagy most a szüreti mulatság… Mert ezekről, érthetetlen okból -többnyire - nem találni semmilyen információt, pedig… Programdömping van, nem lehet panaszra okunk, rossz időben sem kell unatkoznunk: ha helyben nem is, de a szomszéd településen, szemben a túlsó parton. Igen ám, de érdemes – ezekre ellátogatni?

Erről kellene meggyőzni magunkat, másokat. Az is bizonyára sokakat érdekelne, például melyik híresség, hova jár nyaralni, hogy tölti szabadságát a parton… Merre és miért érdemes kirándulni, mit kell feltétlenül megnézni? Van tehát miről írni, fotót küldeni, twittet, e-mailt küldeni. Kérésre közvetlen hozzáférést biztosítok e felülethez is! Tehát: várom a jelentkezőket, tiszteletbeli tudósítóinkat! Blogtársakat.

Tags: , , ,