A rendezvényre meg volt hívva Bánki Károly is, (alias balatonihirek.hu) de közbejöttek dolgok, nem tudott jönni. De hogy ne maradjanak téma nélkül az érdeklődők, bravúros beugrást láthattunk a helyette előadást tartó Bukovinszky Bélátol, aki mint rendezvényszervező avatott be minket a zánkai “Balatone” fesztivál szakmai titkaiba.
Szakmai fórum a Balatonról Szegeden
“A CSMKIK kommunikációs és reklámklubja valamint a Magyar Reklámszövetség a 3. Reklámhét keretében szakmai délutánt tart a Novotel Szeged szállodában október 8-án, 14 órakor. Az előadások témaköre: Nekem a tenger a Balaton. Felfutóban a Balaton, régen nem volt ilyen népszerű a turisták körében. Az előadók azt boncolgatják: mi mozgatja a folyamatot, mennyire tudatos munka volt és mennyire függ a siker Balatont féltők önzetlen munkájától. Előadók: Tar László ügyvezető igazgató, Nyugat balatoni Térségi Marketing Kht.; illetve Varga Iván blogger, a HVG blog-versenyeinek állandó döntőse.”
[Turizmus Panoráma Bulletin]
No, tényleg érdekes, hogy a Balatontól távól tartanak előadásokat a Balatonról, az meg még inkább, hogy ilyesmire engem is meghívnak. Ha már így történt, közreadom miket is mondtam ott el.
- Az első rész a 2003 - 2007 közötti időszakra ad visszatekintést,
- a következő a Balaton webes megjelenését boncolgatja,
- a harmadik egyfajta vízió arról mi várható turizmus, internet és a maroktelefon találkozásából, illetve hogy hogyan fog tájékozódni a nem is távoli jövő turistája.
Itt most az első rész következik a későbbiekben teszem fel a többi témát, mivel könnyebb dumálni, mint gépelni:)
A 2003-as évvel fémjelezhetően, volt egy nem egykönnyen feledhető időszaka a Balatonnak, amikor egy kiszáradni készülő pocsolya benyomását keltette. Nem csoda hogy sokan legyintettek, vége a Balaton korszaknak, és a közelben lévő másik nagy vizet az Adriát kezdték favorizálni, tegyük hozzá, teljes joggal.
A víz mennyisége és vízminősége mellett, meghatározó az elérhető szolgáltatások milyensége és ára is…
Ezen a kérdések mindegyikében vertek minket a horvátok.
A következő évben a vízzel már nem volt baj, de a média temette Balatont úgy tűnt már nem lehet visszahozni agónijájából, ráadásul a kétségbe esett büfések és az éteremtulajdonosok a szállásadókkal egyetemben a kevés, mégis a Balcsit választó vendégen próbáltak valamit behozni a forgalom csökkenéséből származó veszteségükből.
A Balaton leírása elkerülhetetlen volt, lehetetlennek látszott e vert helyzetből talpra állni…
Utólag, persze elmondhatjuk, hogy jót tettek a Balatonnak a vele történtek.
A turizmusra szakosodott vállalkozói szférában, azok, akik nem véreztek ki, kénytelenek voltak belátni, azonnali szemléletváltásra van szükség, a korábbiaknál magasabb szolgáltatási szintet kell olcsóban, a belföldi átlag számára is elérhető árakon kínálni.
A 2004-es, 2005-ös nyáron érzékelhetően az országos árszínvonalhoz igazodtak az árak. Meglehetősen szellősek voltak a strandok, nem kellet szállás után kutatni, ugyanakkor a kínálat is bőséges, bár többnyire változatlan minőségű volt. A pincérek és szállásadók kezdetek a vendégért lenni, és nem fordítva. Ugyanebben az időszakban az amúgy is zsúfolt horvát tengerpart megtelt magyarokkal, sokan vásároltak ingatlant a tenger partján. A média álláspontot váltott, és a Balaton temetése helyet megkezdte az összehasonlítgatást: mit kapunk és mennyiért itt, és ott? Kiderült az árak tekintetében a Balaton csökkentett árszínvonalon is versenyképes tud lenni, egyedül a szolgáltatások minőségével volt, van gond.
Fontos kiemelni, hogy az általános fölmelegedésnek köszönhetően a mediterrán vidékeken újabban nehezebb elviselni a hőséget, mint itthon, ráadásul, a Balatonon van hová menekülni az uv sugárzás elől, a helyi strandok ligetesebbek, árnyat biztosító fák alatt is találni helyet, míg ez a kő-kövön, kopár horvát tengerparton közel sincs így.
Ebben az időszakban került előtérbe a balatoni programkínálat milyenségének kérdése, illetve merült fel a szezon megnyújtásának igénye. Ebben mára komoly elmozdulás tapasztalható, a programpaletta színesedett, megjelentek például a nagy, több napos, de legalább hosszú hétvégés zenei fesztiválok, de elmondható hogy sokat erősödött, javult a programkínálat.
Ma már nagyon tájékozatlannak kell lenni ahhoz, hogy esős, “rosszidőben” ne tudjunk alternatív programot biztosítani magunknak.
De nagyon előreszaladtam, hátra van még két év a mai állapotok eléréséig. A kijózanodás szakaszát a 2006-os évben elindult fejlesztések időszaka követte, megjelent a tőke az ingatlanpiacon, ennek köszönhetően jelentősen változott a szálláskapacitás összetétele és milyensége. Kiderült a minőségre van vevő, a három négy csillagos szállodák kihasználtsága megugrott, a wellness reneszánszát kezdte élni. A “zimmer frei” korszaknak vége. Lezárult egyben a német turisták dominanciája is, mára kiderült egy éve nem a foci vb miatt maradtak el a korábbinál nagyobb számban. A germán gazdasági válság is érezteti hatását, minta ahogy a hazai is. Mára, a belföldi turizmus ismét felfedezte magának a Balaton partját.
Nyílván sokat számítanak az időközben befejezett beruházások és az üdülési csekk egyre szélesebb körű használhatósága is, valamint, hogy megtörtént a média visszaigazolása a Balatonhoz. A visszaigazolás örvendetes, a számomra nehezen megbocsájtható az Adriával megejtett hűtlenkedést követően. Igen ma már pozitív médiavisszhangot kapunk, a tévéhíradót követően, a napilapokban, a rádióban… A mostani nyár már a régi nyarakat idézte a strandokon, az éttermek teraszain, és a különböző szórakosztató rendezvényeken ismét tömegelés van! Az árak sem szabadultak el, a vendélátók felfogták a Balaton már nem a gyors meggazdagodás terepe. Sőt, aki most ki akarja venni a hasznot, a turisztikából az bukásra van ítélve. Fejleszteni, bővíteni, reklámozni ez a három szó határozza meg a Balaton jövőjét. És persze a Balatonban rejlő lehetőségek, a meglévő problémák jó, hatékony kommunikálása.
Szót kellen itt ejteni, az állami szerepvállalásról, a régió propagálására fordított pénzeszközök, a kiírt és elnyerhető pályázatok és az elkészült autópálya ügyén. Szólni kéne Sármellék repülőterének szerepéről, a szédületes fejlődést bemutató Balatonfüredről, Siófokról és az egymással rivalizáló szomszéd várakról Keszthelyről és Hévízről, valamint e régióról.
Említést érdemel, a bűnözés mértékének kordában tartása, az ingyenes parkolás egyre több helyen való biztosítása, a Balaton kártya és a hasonló elven működő helyi kedvezményeket biztosító megoldások. Meg kell jegyezni, hogy egyre többen szakadnak el a parttól, az ide látogatók kezdik felfedezni a Balaton háttértelepüléseit, sokan hoznak bakancsot, kerékpárt magukkal. Újra él a tó is, ismét lehet zátonyra futás nélkül bátran vitorlázni, a horgászok sem panaszkodhatnak, a halászat másodlagossá vált a Balatonon…
Az idő rövidsége miatt, fő vonalakban ezeket az eseményeket, és tényeket tartottam fontosnak kiemelni a hogyan talált magára a Balaton témakörben. Nem szeretném azonban elhallgatni azt sem, hogy a helyzet korántsem rózsás, a dolgok mögötti számtalan elvarratlan szál bármikor feslésnek indulhat, nem árt tehát feltárni e gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi problémákat. A gondok szőnyeg alá söprése, újból, katasztrófális következményekkel járhat. Ismét megjelent a pénz a parton, jelen van a spekulatív tőke is, a természetvédők riadalmai nem mindig alaptalanok, a helyi lakosok érdekei nem mindig találkoznak az adott településen üdülőingatlannal rendelkezőkével. A helyiek a megélhetésüket biztosítani képes fejlesztésekben, az üdülőtulajdonosok a megszokott állapotok fenntartásában érdekeltek.
És sorolhatnám, boncolgathatnám még hosszasan az egymással összefüggésben lévő szálakat, mint ahogy azt, milyen feszültségek forrása az állami hozzájárulások régióbeli szétosztása, ha figyelembe vesszük hogy a Balaton egyéni képviselőinek, polgármestereinek és a három megye közgyűlésének színe narancsosan ellenzéki…
Befejezésül, szögezzük le, az ország idegenforgalmi mérlegét a Balaton mentette meg!
De ez nem azt jelenti, hogy van miért hátradőlni, mint alább:)












Tags: Balaton, Balaton 2003-2007, Balaton marketing, balatoni hírek, balatoni turizmus, hírek