Mint már többször beszámoltam erről: a kormányzat felére csökkentette a helyi idegenforgalmi adó (IFA, kurtaxa) után járó támogatását, nehéz helyzetbe hozva ezzel a balatoni önkormányzatokat. A bevétel kiesét az érintett települések az IFA esetenként 30%-os növelésével, eddigi ingyenes parkolók és strandok fizetősé tételével, illetve díjemelésekkel próbálják pótolni.
Ettől eltérő megoldást keres Balatonszemes: különböző kedvezményeket adnának az itt nyaralóknak és kulturális rendezvények szervezésével csábítanának új vendégeket a településre. Mert a több, többet is hoz, mint a kevesebb vendég
clipped from www.origo.hu
Több ezerrel nőhet a nyaralás költsége
Az önkormányzatok által tervezett - eltérő mértékű - idegenforgalmi adóemelés jelentősen növelheti az itt nyaralók kiadásait. A balatonszemesi önkormányzat például az eddigi 300 forint helyett 390 forintos idegenforgalmi adót szed személyenként és éjszakánként. Egy négyfős család kéthetes nyaralásánál ez már 5 ezer forinttal nagyobb kiadást jelent, ha pedig még a 400-500 forintos felnőtt strandbelépőt is ki kell fizetni, akkor akár 15-20 ezer forinttal is emelkedhet a nyaralás költsége.
Kompenzál a kormány is
A kompenzáció mértéke egyelőre nem ismert, mint ahogy az elosztási elvek sem, de a politikus szerint a pénz arra elegendő lesz, hogy ne kerüljön veszélybe az önkormányzatok működése. A támogatás eredetileg tervezett mértékű csökkentése elsősorban azokat a nagyobb településeket érintenék súlyosan, amelyek az elmúlt években nagyobb fejlesztéseket hajtottak végre és ezek fenntartási költségei magasak.
blog it

Tags: , , , ,

Nem csak én szeretem a BalatontSzereti Medgyessy volt és Gyurcsány jelenlegi miniszterelnök is. S aki szeret valamit, az igyekszik is birtokolni azt, vagy annak egy (jelképes) részét - ez esetben egy balatoni ingatlant - ha megteheti ezt. Márpedig ők ketten sok mindent megtettetek már az életükben, hogy megtehessenek (a dolgok jelenlegi állása szerint) szinte bármit. Ezért is volt érdekes, amikor 2008 nyarán elvittek egy általa kiszemelt ingatlant. (Nem úgy, mint mikor ő vitt mindent, még a KISZ titkárságot felhagyó karrierjének kezdetén Balatonőszödön, majd Szemesen.)

Mindezt egy blogbejegyzés juttatta eszembe, melybe tegnap botlottam. S mivel Kötcsével (múltjával és jelenével, látnivalóival) behatóan foglalkoztam előző blogomban, gondoltam (megvallom nekem eddig kimaradt) közreadom eme kitűnő kis szkeccs riportot:)

A videóból nem derül ki a táj és az épített értékek szépsége, az ötszáz lelkes zsákfalu nyugalma nem jön át, de a megszólalók magukért beszélnek, igazán tisztalelkű - nem körmönfont - emberek. Csoda e, ha a hely - kutyafuttában is - megtetszett a miniszterelnöknek? Különösen, ha igaz, hogy Antal József néhai miniszterelnökünk (kisnemesi) családjának is volt itt kúriája?

Mint ismeretes az környékben élők elővásárlási jogával élő balatonszemesi Póczáné ugyanakkora összeget, 17,2 millió forintot kínált Kőváriéknak, mint Dobrev Klára, és mindet vitt! (Jó lenne tudni mi lesz a volt kemping sorsa, mik az új tulajdonos tervei?)

S ha már volt kemping és miniszterelnöki balatoni telekügyek, rímel erre valamelyest, a mindenféle vizsgálat és pletyka ellenére is szabályos ügylet keretében megkaparintott (saját Balaton-parttal, rendelkező) Zamárdi Medgyessy villa története, és az alábbi videó.

És végül: most ne kérdezzék, mi van Orbán Viktorral és balatoni ingatlanjaival, mert nem tudom. Ha a sajtó kiszagólt volna valmi disznóságot, tutira rávetette volna magát. Úgy tűnik ő inkább Tokaj fan.)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , ,

1848-49-ben voltak csaták, hadi események a Balaton partján is, hiába: „Föltámadott a tenger,…” Maga Petőfi is megfordult március idusán errefelé. Füreden azonban sokan –az időt mulatva múlatva - tudomást sem vettek addig erről, míg Noszlopy Gáspár szabadcsapatai élén partra nem szállt a Kisfaludy gőzhajó fedélzetéről. Noszlopy – egyébként a magyar ügy méltatlanul elfeledett hőse, igazi lánglelkű forradalmár, ős gerilla, aki a császárt akarta elfogni, és kétszer is megszökött annak fogságából…
De haladjunk szépen sorban, linkről-linkre…

Balatonszabadi
(Siómaros)
A világ első köztéri Kossuth-szobra [balatonszabadi.hu]
“Az 1848-as eszmék máig élnek a településen. Ennek köszönhető, hogy 1894-ben Kossuth halálának évében a marosi lakosok közadakozásból összegyűjtött pénzeikből szobrot emeltettek tiszteletére, mely a világ első köztéri Kossuth-szobraként van nyilvántartva.” [balatonszabadi.hu]

Hévíz Forradalom és szabadságharc emlékműve
Az id. Moll Károly téren találjuk Tornay Endre András alkotását, a forradalom és szabadságharc emlékművét. 1848-at és 1956-ot idézi a vörös márvány alapon megjelenő két relief. [balaton.hu]

Balatonalmádi 1848-as örökmécses
Az Auróra Szállót a Balaton-parttal összekötő “Sóhajok hídjánál” találjuk az 1848-as hősök örökmécsesét. [vendegvaro.hu]

Keszthely “Az 1848-as forradalomban a Georgikon hallgatóiból és a felsőbb osztálybeli gimnazistákból alakult meg a 47. honvéd zászlóalj, majd 1848. szeptemberében az 56. zászlóalj Keszthely polgáraiból.” [hu.wikipedia.org]

Balatonfüred Noszlopy Gáspár-emlékoszlop
“A gyógyhelyi parkban láthatjuk Noszlopy Gáspár emlékoszlopát. Noszlopy az 1848/49-as szabadságharc idején Dél-Dunántúl katonai kormánybiztosa volt.
Noszlopy az 1848/49-as szabadságharc idején szabadcsapatot vezetett, mellyel három hónapra felszabadították Somogy vármegyét és Noszlopyt Dél-Dunántúl teljhatalmú biztosává nevezték ki.
1849. július végén Komárom felé vonultak vissza, és a Kisfaludy-gőzhajó segítségével 3 ezer emberével e helyen szállt sikeresen partra.” [balaton.hu]

Árulók nyaraltak Füreden 1848-49 nyarán? [radio.hu]

A legrégibb balatoni útikalauzban, 1848-ban azt írják, hogy a füredi vendégek Tihanyba kirándulnak visszhangot hallgatni, mert a templom fala a Visszhangdombon gyorsan elkiáltott 15 tagú mondást is tisztán elismétli.” [utazzitthon.hu]


SZERELMEI Miklós
, Lieb Miklós (Győr, 1802. júl. 3. - Budapest, 1875. aug. 5.) feltaláló, mérnök, litográfus. A bécsi akadémián mérnöki képesítést szerzett. Mérnökkari tisztként járt Olaszországban és Rómában, majd 1830-ban, Párizsban tanult litografálni. Itt kioktatták a kőrajzolás mesterségére, a színes kőrajz technikájára. Néhány évig Bécsben élt, majd 1844-ben Pesten telepedett le, és kőnyomdát nyitott. 1848-ban Ő adta ki az első magyar nyelvű politikai élclapot Charivari (Macskazene) címmel, de betiltották. Kiadta a hazai útikönyvek ősét Visegrádról és 1848-ban a Balaton-albumot tíz eredeti kőrajzzal. Részt vett a szabadságharcban, Komárom várában, ahol Görgey parancsára pénzt nyomattatott. A szabadságharc bukása után Londonba emigrált 1850-ben. Itt kapcsolatba került Marxszal és Engelsszel. Kiadta Magyarország 1848-1849. című albumát és német, angol, francia szövegű képsorozatát. [mek.oszk.hu]

SZUPER Károly (Kiskunhalas, 1821. máj. 28. - Bp., 1892. szept. 18.) író, színész. Fekete Gábor társulatában műkedvelőként lépett színpadra, 1839-ben Szabadkán már szerződtetett színész. 1842-1843-ban Székesfehérváron és Kecskeméten Petőfi színésztársa. 1848 márciusában Veszprémben időzött, ismét találkozott az ugyancsak itt tartózkodó Petőfi Sándorral. Ezt is megörökítette kétes hitelű naplójában. A szabadságharcban honvédként harcolt, majd önálló társulatot alapított, amellyel járta az országot, főleg a Dunántúlt. Sok bujdosó honvéd színész nála talált menedéket. [mek.oszk.hu]

Balatonszemes
“1848. szeptember 11-én itt volt Jellasics horvát bán hadiszállása, és itt kellett volna találkoznia István nádorral. A Kisfaludy gőzhajó azonban nem tudott a sekély vízállás miatt kikötni, így meghiúsult a találkozás.” [balatonkapuja.hu]

Szőlősgyörök “Az 1848-as események közül a történelem a györöki ütközetről is megemlékezik. Szeptember 30-án Jellasics kétszáz szekeres utánpótlási szállítmányát támadták meg, és mintegy kétórás harcban verték szét a környékbeliek.” [balaton.blog.hu]

Karád “Az 1848-as szabadságharc kitörése után a nemzetőrség segített a Karádon tartózkodó lovasszázadnak, és részt vett Jellasics csapatainak szétverésében.” [somogytourism.hu]

Tengőd Zsebeházi István 1810-ben született. A szabadságharc előtt szolgált Lengyelországban. Később a szabadságharc hűséges katonájává vált, a bukás utáni időkben évekig bujdosott. Az 1860-as évek elején a falu jegyzője volt. A Sándor-huszárok századosa a helyi temetőben nyugszik.
1848/49-es emlékhelyek Veszprém megyében: e lista az eddig nem említett (általam nem ismert) további emlékhelyeket tartalmaz, tavaszi túrákhoz (kötelezően) ajánlott!
Noszlopy Gáspár (Vrácsik, 1822 – Pest, 1853. márc. 3.): szabadságharcos. 1848. szept.-ben mint Somogy vm.-i szolgabíró a megyei népfelkelés egyik szervezője. 1849. febr.-ban bátyjával, Antallal együtt Debrecenben tervet dolgozott ki D-Dunántúl felszabadítására. A tervet elfogadták, és a két testvér 1849. ápr.-ban hozzáfogott a végrehajtáshoz. ~ három hónapra felszabadította Somogy vm.-t, de a cári csapatok előrenyomulásának hírére 1849. júl. végén harcolva Komárom felé vonult vissza. A fegyverletétel után 1850. ápr. ig bujdosott. Ekkor elfogták. Pesten hadbíróság elé állították, de még az ítélethozatal előtt megszökött. Kapcsolatba került Mack József volt honvéd ezredes illegális mozgalmával. 1852 nyarán, amikor a Mack-féle mozgalom felgöngyölítése elkezdődött, Kecskeméten toborzott batátai segítségével a császár elfogatását tervezte. Miután tervét felfedték, a Dunántúlra menekült s a Bakonyban szabadcsapatokat szervezett. 1852. nov. 16-án elfogták. Még egyszer megszökött, de újra elfogták és Pesten kivégezték. [konyvtar.fonyod.hu]
Testvérének naplója:
“Pénzünkhöz jutva, a következő éjszaka, előre Marczaliból kihozatva a szükséges parasztöltönyöket, anélkül, hogy Pál öcsémen kívül családom bármelyikétől elbúcsúztunk volna, szekeren elhaladánk az általam kijelölt Balaton Somogy oldaloni partján, s déli 12 órára F.[onyódi] hegy tetejébe voltunk, hol megállapodva e hely hadi szempontbóli taglalásába mélyedénk, minden, még balsorsunk legkisebb percei is hazánk boldogítása nagy czéljának szentelvék s minthogy ez olly becses találmány, melynek a haza fog egykor, mint legdrágább kincsének örvendeni, érdemesnek: sőt polgári kötelességemnek tartom az utókornak, - ha már élni megszünendnék is, - használatára leírni s lelkem minden öröme s vágyaival ajánlani - e czím alatt: F.[onyódi] vár terve. Ha van széles hazánk határain belöl hely, melly Komáromon kívül - sőt ezt is belé foglalva - természeti fekvése s előnyeinél fogva, eggyiknek sem enged maga felett elsőséget; bizonyára ez az, mi az alább leírandó okokból kézzel foghatóvá váland. Ez ugyanis egy hegy, mellynek minden oldala szőllő plántákkal van beültetve, területe 1000 holdnyira magassági terével könnyen számítható. Előtte délre B[alaton] mérföldekre terjedő posványa, háta mögött északra a tövénél kezdődő roppant B[alaton] tava fekszik - Keleti oldalán egy pár szekér útnyi térség, valamint nyugotin nyúlik el keskenyen. Már most azt kérdi valaki miért lehetne itt bevehetlen várat építeni? Azért, mert a jobb és baloldali úton, zsilipek csináltatván, annyi vizet lehet körüle árasztani, mennyi annak hozzá férhetetlenségéhez kívántatik. Előnyéül, mint említém, szolgál szántóföldnek, kaszálónak használható területe, hátrányára az előtte s hátamegetti víz - bevehetlensége mellett szól még a B[alaton] víz mélysége, s posvány terjedelme, és ami a váraknak fő kelléke az, hogy közelébe nem csak hegy, de dombocska sem látszik, melyről megtámadhatása sikerrel megkísérelhetnék. Környezete bármelly oldalról tekintve, az ellenség részéről isten tudja hány pár ezer embert venne igénybe! Forradalmunk alatt, mint tudjuk, Tihany hegy nézetett ki egy új vár-erősség pontjául a nemzet részére, mellynek felépítési terve elkészítésére, derék hazánk fia, Gál ezredes lött többek közt megbízva, s ha jól emlékszem, terve elvileg elfogadtatott: holott ki e tájjal esmerős, láthatja, s tudja, Tihany közelében ama kenyér- és süvegcukor idomú bérczeket, mellyekről minden időben bombáztathatik. - Itt ez akadály sem forog fenn, - a ki ennek közelébe akar jutni, egyedül vizen - de bizonyos tönkre jutásával tehetné. E titkot mélyen rejtegetém keblembe, mert nem akarám, hogy életem megmentésével bár, elleneink azt felkarolják - hisz ez árulás lenne, melynél aljasabb bűn földön nem létezik - de azon remény esetre, ha ég, letiport hazámra szebb napokat derítene, újólag felemlítendem, azon meggyőződéstől vezéreltetve, ha élek - miszerint szakértők vizsgálatából kitűnőleg hazám oltárára páratlan kincsű felfedezést tettem.” [konyvtar.fonyod.hu]

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Most a Balaton legjobb éttermének tartott Kistücsökből Jahni László ad tanácsot olvasóinknak. A séf a hagyományokhoz hűen böjti ételeket választott, ahol megjelennek a Balaton halai, és már tavaszi ébredésre készülve kihajtó csírákat, friss zöldségeket kóstolhatunk. Eperhez még ugyan csak importból juthatunk, de ezzel talán egy kicsit magunkat is sikerül becsapni és megidézni a melegebb ingujjas tavaszt. [Részletek]

-via:fn.hu

Tags: , , , , , ,

De hogy gasztronómiai szempontból is teljes legyen az utazás, hazafelé a Balaton felé vettük az irányt, hogy kipróbáljuk a balatonszemesi Kistücsök éttermet.

Még szerencse, hogy a tóparti séta előtt beszóltunk azstalfoglalás ügyben, mert mikor 1 óra körül visszatértünk, a helyiség teljesen tele volt. Kicsit meglepett ez így abszolút szezonon kívül - mi lehet itt nyáron? Aztán persze az ebéd alatt kiderült, hogy jó okkal jár oda annyi ember, még így télen is… [Részletek]

-via: Sajtkukac

Tags: , , , , , , ,