Sajnos ilyenkor hét elején elapadnak a hírek melyeket itt szoktam szemlézni. Pedig kizárt dolog, hogy egy hétvégén, kevesebb említésre méltó esemény történik a Balatonon, mint egy hétköznapon. Arról van szó csupán, hogy az újságírók is pihenni próbálnak… aztán hétfőn utánajárnak, lejegyzik mi is volt az elmúlt napokban: kedden jellemzően két napra való reggeli hírt közlök ennek köszönhetően.

Nos, mindezek miatt remélem, előbb utóbb kialakul itt egy közösség, mely a zsurnalisztáktól függetlenül aktivizálja magát, tehát naprakészek leszünk… tudni fogjuk, melyik településen milyen volt a tegnapi rendezvény, sőt… Miért hagyatkoznánk csupán a hírgyártók közléseire? Engem személy szerint érdekelne, ki, hol mekkora halat fogott, milyen praktikákat vetett be, hiszen jó tudni ezekről, ha pecázni indul az ember. Jó lenne továbbá tudni, hova érdemes betérni: hol főznek jó kávét, melyik fagyaltozóban (hozzáadott érték!) szépek, kedvesek a pultos lányok, fiúk, melyik vendéglőben mit érdemes rendelni, melyik strandot válasszuk, és miért… És így tovább. Naponta közöljük az aktuális programokat, a vitorlásversenytől, az egyházzenei koncerteken át a kiállításokig. Jó lenne tudni például a hétvégén lezajlott vitorlásversenyeken ki nyert és miért, milyen volt a falunap, a borverseny, a juniális, vagy most a szüreti mulatság… Mert ezekről, érthetetlen okból -többnyire - nem találni semmilyen információt, pedig… Programdömping van, nem lehet panaszra okunk, rossz időben sem kell unatkoznunk: ha helyben nem is, de a szomszéd településen, szemben a túlsó parton. Igen ám, de érdemes – ezekre ellátogatni?

Erről kellene meggyőzni magunkat, másokat. Az is bizonyára sokakat érdekelne, például melyik híresség, hova jár nyaralni, hogy tölti szabadságát a parton… Merre és miért érdemes kirándulni, mit kell feltétlenül megnézni? Van tehát miről írni, fotót küldeni, twittet, e-mailt küldeni. Kérésre közvetlen hozzáférést biztosítok e felülethez is! Tehát: várom a jelentkezőket, tiszteletbeli tudósítóinkat! Blogtársakat.

Tags: , , ,

Mint korábban jeleztem, nem szoktam elkapkodni, hogy a blogrollba új elemeket vegyek fel, de azokkal a blogokkal melyeket önkéntelenül is visszatérve olvasok kivételt teszek. Ilyenné válik nemsoká a “Hajó leszel” - mert: csak!

“És itt a lényeg. Gergő a vitorlás köré szervez mindent, és - ismerve a balatoni telek veszélyeit - attól tart - jogosan-, hogy mindig lesz valami fontosabb, ami majd eltérít a vitorástól. Én ígéretet tettem, hogy a vitorlás lesz az első, de aktuális teendők valóban NÉHA elszólítanak majd mellőle, de ez szerintem belefér. A hosszas érvelések és meggyőzések vegeredménye az lett, hogy egyszerre haladunk mindkettővel. A vitorlással, és időnként a halaszthatatlan föld adta munkákkal.”  - tudósít a hétvégéről Mrs. Főnök

Tags: , , ,

Múlt hétvégén voltunk Káptalantótiban (Badacsony) egy borkóstoló vacsorán a barátnőmmel és a vőlegényével.
Az Istvándy Pincészet szervezte a vacsorát. Egy nagyon szimpatikus családot ismerhettünk meg, ahol már nemzedékek óta tradíció a borászat, és láthatóan új lendületet vettek, ahogy az ifjabb nemzedék viszi tovább a hagyományt. És ez rendjén is van így, hiszen a “fiú” egy karizmatikus egyéniség, jó kezekben van a szőlő.
A lényeg, hogy finom borokat ittunk, nagyon szép környezetben és kedves emberek társaságában.

- állítja Járom az utam blog szerzője, és miért ne hinnénk el neki? (A részletes leírás a link mögött!)

Tags: , , , , , , ,

A további bejelentettek között van még egy olyan szakasz, akik a “voltak már” kategória és az “azért okés” metszetébe kerülnek be, ilyenek a mindig jó, ugrálós Ska-P, és a dübörgős, táncolós Pendulum. Aztán van ott egy maradék névsor, akikkel én speciel nem tudok mit kezdeni. Például teljesen értetlenül állok azelőtt, hogy Fatboy Slim a tavalyi, Balaton Soundos überégése után mi a francot keres itt, ráadásul feltételezem, hogy még fizetnek is neki. Azt meg már biztos csak a saját szájíz mondatja velem, hogy részemről a tökéletes érdektelenség a Klaxons és a Bloc Party neve láttán, de valaki biztos ennek is örül majd. Zárszóként már csak egy információmorzsát szeretnék kiragadni: Tankcsapda nap ötezerért. Ehhez talán nem kell kommentár. Maradjunk annyiban, hogy várjuk még a híreket!

- vélekedik a Kultblog

Tags: , , , , , , , , ,

Nem csak én szeretem a BalatontSzereti Medgyessy volt és Gyurcsány jelenlegi miniszterelnök is. S aki szeret valamit, az igyekszik is birtokolni azt, vagy annak egy (jelképes) részét - ez esetben egy balatoni ingatlant - ha megteheti ezt. Márpedig ők ketten sok mindent megtettetek már az életükben, hogy megtehessenek (a dolgok jelenlegi állása szerint) szinte bármit. Ezért is volt érdekes, amikor 2008 nyarán elvittek egy általa kiszemelt ingatlant. (Nem úgy, mint mikor ő vitt mindent, még a KISZ titkárságot felhagyó karrierjének kezdetén Balatonőszödön, majd Szemesen.)

Mindezt egy blogbejegyzés juttatta eszembe, melybe tegnap botlottam. S mivel Kötcsével (múltjával és jelenével, látnivalóival) behatóan foglalkoztam előző blogomban, gondoltam (megvallom nekem eddig kimaradt) közreadom eme kitűnő kis szkeccs riportot:)

A videóból nem derül ki a táj és az épített értékek szépsége, az ötszáz lelkes zsákfalu nyugalma nem jön át, de a megszólalók magukért beszélnek, igazán tisztalelkű - nem körmönfont - emberek. Csoda e, ha a hely - kutyafuttában is - megtetszett a miniszterelnöknek? Különösen, ha igaz, hogy Antal József néhai miniszterelnökünk (kisnemesi) családjának is volt itt kúriája?

Mint ismeretes az környékben élők elővásárlási jogával élő balatonszemesi Póczáné ugyanakkora összeget, 17,2 millió forintot kínált Kőváriéknak, mint Dobrev Klára, és mindet vitt! (Jó lenne tudni mi lesz a volt kemping sorsa, mik az új tulajdonos tervei?)

S ha már volt kemping és miniszterelnöki balatoni telekügyek, rímel erre valamelyest, a mindenféle vizsgálat és pletyka ellenére is szabályos ügylet keretében megkaparintott (saját Balaton-parttal, rendelkező) Zamárdi Medgyessy villa története, és az alábbi videó.

És végül: most ne kérdezzék, mi van Orbán Viktorral és balatoni ingatlanjaival, mert nem tudom. Ha a sajtó kiszagólt volna valmi disznóságot, tutira rávetette volna magát. Úgy tűnik ő inkább Tokaj fan.)

Tags: , , , , , , , , , , , , , , , ,